Ez a hét elég mozgalmas volt. Számomra mindenképpen. Bár hétfőtől péntekig minden a már megszokott rendben haladt.
Megszokott már, hogy ha a reggelihez negyed órával később érkezünk, akkor sokkal kisebb a sor, és talán még helyünk is akad. Hogy a tanórákon, bár nem sokat, de egyre többet értek. Hogy délután a lakásban franciául olvasom a Harry Pottert, amit a fogadóm, Alexis adott kölcsön.
De ezek alig néhány hete hatalmas újdonságnak számítottak. Teljesen más, mint nálunk. Az emberek sokkal nyitottabbak, igaz, csak akkor, ha én is eléggé az vagyok. Ez alól talán az itteni „apukám” kivétel, akinél az első és a harmadik hétvégén voltunk. Mikor először találkoztunk, jött a szokásos francia puszilkodás, aztán, mikor meglátta, hogy mit vittem nekik, se szó, se beszéd, megölelt.
Az „anyukám” teljesen más. Nála minden második hétvégét töltjük, így ezt a mostanit is. Nagyon aranyos, csak néha kicsit túlságosan aggódik.
A hétköznapok gyorsan elteltek. Hihetetlenül gyorsan. A tanárok, immár szokásukhoz híven, próbáltak minket bevonni a munkába. Szerdán, mint mindig, lesétáltunk a városközpontba.
Csütörtökön nem sok érdekes dolog történt. Ment minden, ahogyan szokott. Pénteken viszont dupla tesivel kezdünk. A tanárunk nagyon jó fej, de ennek az órának a végén úgy köszönt el, hogy legközelebb már nem ő jön, mert átmegy egy másik iskolába tanítani. Ezen egy kicsit elszomorodtunk, mert tényleg nagyon jó tanár. Aki meg ezentúl lesz, az meg majd még kiderül.
Egyébként itt a tesi is másképp van, mint nálunk. Nem többféle gyakorlatot kell csinálnunk, mint otthon, hanem egy valamit fél évig tanulunk. Mi épp tollaslabdázunk egész félévben. De a többi tanóra sem olyan, mint otthon. Nincs rajz vagy ének, és több tantárgy is össze van vonva, például fizika-kémia, töri-föci, vagy a biológia helyett Élet és Föld tudományát tanuljuk.
A menzán mindig többféle étel közül válogathatunk, és ezeknek a kikérése is egyre jobban megy. Már nem mutogatunk annyit, mint eleinte, inkább kimondjuk a fél mondatot… aztán mutogatunk.
A családot nagyon szeretem. Mind a kettőt. Azért van kettő, mert a szülők elváltak, így hétvégente váltogatjuk. Akikkel mindkét családnál együtt vagyok, azok az ikrek, Alexis és Paul. Pápára Alexis jön majd, mert ő „fogadott be”. Az anyukájuk részéről van három idősebb féltestvérük (bátyjuk). Brice, aki az első cserediák programmal volt Pápán, nős, és két gyerekük van. Martin, ő a középső, róla szinte semmit nem tudok, kissé hallgatag.
És Thibaut, a legfiatalabb, ő is focizik, akárcsak Paul.
Ahogyan Rebekáéknak, nekem is volt lehetőségem megtapasztalni a könnygáz nem túl kellemes hatását, még az első hétvégén, mikor Nantes-ba mentünk. Ugyanezen a hétvégén nekem is volt még egy érdekes tapasztalatom a Galette des rois-val kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy beültettek az asztal alá. Hogy miért? Mert én osztottam. Felvágták a sütit 6 szeletre, és úgy, hogy nem láttam, kiosztottam. A győztes Paul lett, kész csoda, hogy nem törte bele a fogát a győzelembe.
Most ezen a hétvégén pedig annyi minden történt, hogy az valami döbbenet.
Kezdődött azzal, hogy tegnap reggel palacsintát sütöttünk, mert Gyertyaszentelő Boldogasszony, azaz a Chândaleur napján ez a szokás. Délután átjött Tifani, az ő fogadója, Romane, valamint az ikrek unokatestvére, Marie. Egész délután velük bohóckodtunk. Megnéztük a Trónok harca első évadának első részét, és megettünk a palacsintát.
Ma pedig Emíliával, Alexis-vel, az anyukájával, és Myával, a legjobb barátnőjével elmentünk Mont Saint Michel-re és Saint Malo-ba. Rengeteget sétáltunk, de megérte. És mikor a vár udvarán leültünk ebédelni, megtámadt minket egy sirály. Elvitte az egyik szendvicset. Nagyon vicces és fantasztikus volt. Saint Maloban összetalálkoztunk Rózával és a családjával. A tengerhez meg a vidámparkba már együtt mentünk. A vidámparkban a franciákkal felültem egy Shake Off nevű valamire, ami iszonyatosan pörgött, ezzel is adrenalin-löketet adva. Rengeteg francia ételt kóstoltunk, amelyek nagyon finomak.
Végeredményben nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek ezen a fantasztikus helyen. Rengeteg új tapasztalatot szerzünk, és segít, hogy kicsit érettebben gondolkodjuk.
Remélem, mindenkinek lesz lehetősége egyszer valami ilyesmit megtapasztalni.
Móricz Emőke Margit
