3 nap az Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten

Szeptember 10-én pénteken hajnalban elindultunk 14-en egy zarándokvonattal a Forráspont ifjúsági programra, ami a Papp László Arénában volt. Közel 15 ezer fiatal vett részt az Ákos koncerten, majd az azt követő tanúságtételeken és zenés szentségimádáson.

Másnap, szombaton a délelőttöt és a kora délutánt a Margit-szigeten töltöttük a családi-napon. Itt sok színes előadásból és zenés programból lehetett választani. Szerepeltünk egy élőkép elkészítésében is, amely az eucharisztiát ábrázolta. Az itt kapott fehér NEK emblémás pólót és sapkát utána megkaptuk emlékbe. Délután 5h-tól a Kossuth téren vettünk részt szentmisén, amelyet egy 2, 5 órás (3,5km-es) gyertyás, fáklyás körmenet követett egészen a Hősök teréig. Olyan sokan voltunk, hogy amikor az eleje odaért a Hősök terére, a vége még a Parlamentnél volt. Jó volt látni a sok embert, akik vidáman imádkozva, énekelve, elmélkedve követték az Oltáriszentséget.

Ez a körmenet egy valódi lelki élmény volt, ahol minden korosztály képviselve volt a babakocsis babáktól az idősekig. A körmeneten végig az út mentén cserkész fiatalok álltak sorfalat égő fáklyákkal, hogy akinek elaludt a mécsese, azt meggyújtsák. 21h körül kaptunk záró áldást a Hősök terén Erdő Péter bíborostól, majd egy rövid imádság és éneklés után elindult mindenki haza (mi a Dózsa György úti szállásunkra). Annyira fellelkesültünk a körmeneten szerzett élményektől, hogy nehezen jött álom a szemünkre ezen az éjszakán.

Vasárnap reggel igyekeztünk korán kelni, korán reggelizni, hogy jó helyünk legyen a szektorban a pápai szentmisén. Tudtuk, hogy erre a napra nagyon sokan jönnek és nagyon szerettük volna közelről látni Ferenc pápát és ez sikerült is. A Szentatya nagyon készült, hogy a magyarokhoz tudjon szólni, de emellett ez egy nemzetközileg is nagy érdeklődést kiváltó szentmise volt, a Statio Orbis, az egész világnak szóló szentmise Az egyházmegyénktől minden résztvevő kapott egy kalapot „Veszprémi Főegyházmegye” felirattal és minden csoport kapott egy zászlót is. Így már messziről megismerhettük a veszprémi zarándokokat. A 3 nap során nagyon sok önkéntessel találkoztunk városszerte, akik mindenben segítettek nekünk. Az eucharisztiának ez a világünnepe kihat a további életünkre. Ahogy mind a mai napig van hatása az 1938-as eucharisztikus világkongresszusnak, az elkövetkezendő évtizedekben a mostani találkozónak is ilyen jelentősége lesz.

Fodorné Nagy Bernadett (katolikus hit-és erkölcstanár)