Tantestületi csapatépítés a hagyományok jegyében

Tantestületi csapatépítés a hagyományok jegyében

A Refi tantestülete az új tanévet az alakuló értekezlet utáni napon kirándulással töltötte.
Először Iszkázra mentünk, ahol egykori híres diákunk, Nagy László, szülőházánál koszorúzással és
zsoltárénekléssel tisztelegtünk a költő emlékének. Megnéztük az emlékházban a kiállítást, majd a
bolgár szobában gitárkísérettel együtt énekeltük a költő egyik megzenésített versét, sőt még közös
vermondásra is vállalkoztunk. Köszönjük Iszkáz polgármesterének és az emlékház gondnokának az
idegenvezetést és a kedves fogadtatást. A Somlóra vezetett tovább az utunk, ahol komoly erőpróba
volt a túraútvonalon feljutni a várhoz, de az edzettebbek a kilátóig is fölmentek. Ebéd után a Tornay
pincészetben vettünk részt vezetett pincelátogatáson. A közel 10 km-es túra, a közös ebéd és a
szabadban töltött idő kiváló alkalom volt a tantestület közösségének építésére, a tanév jó hangulatú
előkészítésére. A remekül sikerült kirándulást Kovács Klára tanárnő és Baráth Julianna igazgatónő
szervezték.
Köszönet érte.