Országos bajnoki címmel és a Magyar Diáksport Szövetség elismerésével zártuk a decembert

Országos bajnoki címmel és a Magyar Diáksport Szövetség elismerésével zártuk a decembert

 Iskolánk 12./a osztályos tanulója, Müller Barbara kiváló eredménnyel tért haza a Tiszakécskén megrendezett Országos Egyéni- és Sprint Teke Bajnokságról. A Pápai Vasas Teke Klub utánpótláskorú versenyzője 2023 decemberében országos serdülő leány bajnok lett, amire az egyesületnél korábban soha nem volt példa.

 A verseny első napján a 120 vegyes gurításra került sor, ahol 7. hellyel a középmezőnyben végzett Barbara. Másnap a sprint versenyszámban egészen a döntőig menetelt, ahol végül az első helyet sikerült megszereznie. A két nap eredményeit együttvéve az Összetett lista 4. helyén végzett. Jó teljesítményének köszönhetően diákunk meghívást kapott a Magyar Utánpótlás Válogatott bő keretébe. Barbarát Müller Károly, a Pápai Vasas TK edzője készítette fel a versenyre. 

 

  1. december 19-én Veszprémben került sor a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület  Díjátadó Ünnepségére, amelyen intézményünk nívós elismerésben részesült. Az Ünnepség keretében a 2022/23-as tanévben, a diáksport területén végzett aktivitás elismeréseként adtak át díjakat azon iskoláknak, amelyek a Magyar Diáksport Szövetség által kiírt diákolimpiai versenyekre a legtöbb csapatot illetve egyéni sportolót nevezték. A vármegye legaktívabb középiskolai díjat a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium nyerte el, mögöttük közvetlenül a pápai Refi ért fel a dobogó második fokára. A díjat és az azzal járó pénzjutalmat Ferenczi Alpár igazgató úr, Kovács Klára Anikó és Győrvári Gábor testnevelők vették át az iskola nevében.

Gratulálunk minden díjazottnak!