A természettudományos osztály

 

Iskolánk hagyományosan erős a reál tantárgyakból. Városi, területi és országos versenyeken szépen szerepelünk. Refis diákunk büszkélkedhet a Jedlik Ányos fizikaverseny országos I. helyével, az Öveges József Kárpát-medencei fizika verseny második díjával. Több alkalommal a mi diákunk nyerte meg a református gimnáziumok országos matematika, fizika illetve biológia versenyét is. Az OKTV országos döntőjébe is többször jutott diákunk. Itt az élmezőnyben végzett több tanítványunk, matematikából és fizikából. Fizikából az utóbbi évben egy országos 3. helyet is szereztünk. Az IYPT fizika világversenyen Varga-Umbrich Eszter előbb ezüst-, majd aranyérmet hozott haza csapatával. A legtehetségesebb tanítványaink részt vehetnek az Erdős Pál matematika tehetséggondozó és a Szent-Györgyi Albert biológia tehetséggondozó programban is.

A régóta jól működő reálosztályunk hat éve természettudományos osztályként újult meg. Az emelt szintű képzést 9. és 10. osztálytól biológia vagy matematika tantárgyakból választhatják a gyerekek. A természettudományos osztály tanulói saját ütemterv szerint haladnak. A kis csoportlétszámoknak és a nagyobb óraszámnak köszönhetően még eredményesebbek lehetünk. 

Biológiából a 9. osztályban heti 2, a 10. osztályban 3, a 11. osztályban 4, a 12. osztályban 5 óra áll rendelkezésre a sikeres egyetemi felvételihez. A munkát a 9. osztály végén egyhetes terepgyakorlat tábor és évente néhány szakmai kirándulás egészíti ki.

Matematikából a 9. és 10. osztályban heti 5, 11. osztályban heti 6, 12. osztályban heti 7 óra áll rendelkezésre a sikeres egyetemi felvételihez.

Az iskolában korszerű eszközök segítik az oktatást (kétféle típusú mikroszkóp, digitális tábla, labor eszközök). A természettudományos osztály sikere nem csak a magasabb óraszámban rejlik. Legnagyobb erénynek azt tartjuk, hogy a hasonló érdeklődésű tanulók vannak egy csoportban, akiknek szívügyük az adott tantárgy. Tudjuk, hogy minden eredmény mögött kitartó tanár-diák munka van. A hatékony együttműködés egyik legfontosabb terepe az iskolában folyó komoly szakköri munka. A természettudományos osztályunk tanárai általában emelt szinten is érettségiztetnek matematikából, fizikából, biológiából és kémiából.

A matematika csoportba a műszaki, a biológia csoportba főként az orvosi, gyógyszerész, biológus és vegyész pályára készülő gyerekek jelentkezését várjuk. Minden érdeklődő diákot hívogatunk azokra az alkalmainkra, ahol megismerkedhetnek velünk és a természettudományos osztály lehetőségeivel (nyílt napok, előadások, versenyek).

Iskolánknak jó kapcsolata van több egyetemmel is. Így az évente szervezett szakmai kirándulásainkat is támogatják. Tavaly a természettudományos osztályok diákjai egy egész napos kiránduláson tekinthették meg az ELTE matematika, fizika, biológia és földrajz karát, ahol az ottani tanárok mutatták be a választható szakokat. Iskolánkban kiemelten figyelünk az informatika oktatására, előrehozott és emelt szintű érettségi lehetőséget is biztosítunk a jelentkező diákoknak. Megkezdődött a robotprogramozás feltételeinek a megteremtése, így reményeink szerint már a következő tanévtől ezzel a területtel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Reméljük, hogy a sokrétű tevékenységünk még több érdeklődőt nyer meg a természettudományoknak és növekedni fog a műszaki és orvosi pályára jelentkezett diákjaink már eddig is magas száma.

 

Nyílt napjaink 2018

Támogatom a Refit

Adóm 1%-val támogatom Refit.

A kedvezményezett: Pápai Református Gimnázium

Alapítvány adószáma: 19265427-1-19

Köszönettel: A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

Bankszámlaszámunk

Az iskolai befizetéseket a következő számlaszámra kérjük:

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

K&H Bank 10200737-48610542-00000000

Utaláskor a közlemény rovatban a gyermek nevét is szíveskedjenek feltüntetni.

Pályázat

Erdélyi kirándulást nyertünk a határtalanul pályázattal.

Reformáció 500

Erasmus

Pannonia Reformata