Áldást, békességet!

Szeretettel üdvözlöm a kedves olvasót ezzel a szép református köszöntéssel.

Ez a néhány szó: Pápai Református Kollégium mindenkiben felidéz valamilyen emléket, tudást, információt. Volt ideje ennek a kifejezésnek beivódni a magyar ember gondolataiba, hiszen 1531 óta itt szolgáló református keresztyének ezt a helyet a magyar kultúra meghatározó részévé tették. A kollégium ebben a formájában nem diákotthont jelent, hanem egy több szervezeti egységből álló intézmény együttest. E keretek között működik a Dunántúli Református Egyházkerület több intézménye, könyvtár, levéltár múzeum, művészeti alapiskola, lelkészeket, hitoktatókat képző főiskola és a Magyar Örökség díjjal kitüntetett gimnázium, művészeti szakgimnázium és diákotthon.

Mi a titka e sok évszázados, a megmaradás szempontjából sikeres történetnek? A megújulásra való képesség, amelynek titka az a biztos alap, amire ez az intézmény épült, és ma is épül, a Jézus Krisztusba vetett hit és a keresztyén értékrend. Ezért a kollégium jelmondata: Istennek, hazának, tudománynak, jelképe az eperfa, ami szabadon tenyészik.

Mit jelent ez ma a pápai református gimnázium életében? Lelkiségünk meghatározó része ma is Isten Igéje, az imádság, az ének, és ezen biztos alapra építve bátran, félelem nélkül élünk a jelenkor adta lehetőségekkel és vesszük föl képzési rendszerünkbe új tantárgyként a robotikát.

 A 7. és 9. évfolyamon alapozó képzésként tekintünk erre a tantárgyra, hiszen minden tudományban, szakmában elengedhetetlen az informatikai készségek megszerzése. Ezzel összhangban szeretnénk megújítani idegen nyelvi képzésünket, a művészeti szakgimnáziumban a grafika oktatást.

Remélem hamarosan személyesen is találkozhatunk a gimnázium frissen felújított, szép épületében!

                                                                                                   Baráth Julianna igazgató

 

Támogatom a Refit

Adóm 1%-val támogatom Refit.

A kedvezményezett: Pápai Református Gimnázium

Alapítvány adószáma: 19265427-1-19

Köszönettel: A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

Bankszámlaszámunk

Az iskolai befizetéseket a következő számlaszámra kérjük:

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

K&H Bank 10200737-48610542-00000000

Utaláskor a közlemény rovatban a gyermek nevét is szíveskedjenek feltüntetni.

Bisel verseny

Pályázat

Erdélyi kirándulást nyertünk a határtalanul pályázattal.

Reformáció 500

Erasmus

Pannonia Reformata