1 / 4
2 / 4
3 / 4
2 / 4

Újra Franciaország!

Újra Franciaország!

Francia testvériskolánk, a Châteaubriant-i Guy Moquet-Étienne Lenoir Líceum, ismét öt diákunk számára tette lehetővé, hogy hosszabb időt tölthessenek intézményükben, 2019. január 7-től 2019. március 16-ig. A Châteaubriant-ban tanuló diákok, Füzesy Rebeka, Horváth Tifani, Móricz Margit, Narancsik Róza és Szabó Emilía, rendszeresen beszámolnak az iskola honlapjáról elérhető blogon francia életük eseményeiről

 

Az első hetem Franciaországban

Végre Châteaubriant-ban! Hosszú, 24 órás utazás után érkeztünk meg. Mindenki nagyon izgatott volt. Mintegy 15 percnyi várakozás után megjelent 5 árnyék az aula ajtaja előtt. A fogadó francia fiatalok voltak azok! Szinte rohanva odajöttek, és puszit adtak mindannyiunknak. Majd megjelent az Igazgató úr, aki nagyon kedvesen és udvariasan elkísért bennünket egy társalgóba, ahol üdítő és sütemény várt ránk. Nagyon meglepődtünk, hogy ennyire kedves fogadtatásban van részünk! Mindenki leült, beszélgettünk egy kicsit, majd a szülők is megjelentek. Miután velük is ismerkedtünk, megjelent egy hölgy, aki elmondta, hogy ő lesz a nevelőnk, vigyázónk az apartmanunkban.

               Reggel 6 órakor kezdődött az első nap. Elég nehezen keltünk fel, de időben elkészültünk , és 7 órakor indultunk a nevelőnkkel reggelizni. Előző este kaptunk egy-egy kártyát, amelyekkel a tálcákat tartó szerkentyűt, és az iskola kaput lehet kinyitni. Kicsi “szigeteken” vannak különböző ételek. Megreggeliztünk, majd mentünk órákra, mindenki a saját fogadójának az osztályába. Rebeka Margittal, Róza velem, Emília pedig egyedül van az osztályában. Megkaptuk az órarendet, majd részt vettünk az első tanórákon. Az első nagyszünetben találkoztunk, és együtt mentünk ebédelni. Ebéd után folytatódtak az órák. Órák után mehettünk az apartman kulcsáért és vissza a szobáinkba. Mindenki elmesélte az első élményeit, aztán kopogást hallottunk: a nevelőnk volt, aki elkísért vacsorázni. Rengeteg ételt kapunk egy nap! Mindenki csak csodálkozott az első nap után, hogy hogyan kaphatunk ennyi ennivalót. Mindig van sajt és bagett, amit mindannyian megmosolyogtunk az első alkalommal, hiszen ez annyira tipikus francia érzést adott.

               A második nap programja már kevésbé volt ismeretlen. Felkeltünk, reggeliztünk, bementünk tanórára, ahol a tanárok nagyon kedvesen kérdeztek az országunkról szokásainkról, iskolánkról, majd szünet, ebéd, tanóra, pihenés/tanulás az apartmanban, és vacsora.

               A harmadik napon előbb végeztünk, mert szerda délután nincsenek tanórák, ezért elmehettünk felfedezni a városközpontot, ami nagyon szép volt. Emília emlékezett, hogy merre kell menni, ezért őt követtük a kis városnéző felfedező túránkon.

               Bementünk egy üzletbe, ahol rácsodálkoztunk szinte mindre. Rózával éppen kerestünk valamit, amikor megakadt a szemünk a halas pulton. “Te jó ég, Róza! Az ott, csak nem csiga?”, kérdeztem, amikor megálltam egy pult előtt, egy szokatlan dologra mutatva.

-“De... Ez az.”, válaszolta meghökkenve. Összenéztünk, és egyszerre kirázott minket a hideg. Ezen felnevettünk, és tovább nézelődtünk. Egy kicsit féltem a fizetésnél, hogy mi lesz, ha valamit nem értek majd, de nagyon meglepődtem, amikor mindent frappánsan megoldottunk, fizettünk, összepakoltunk, és visszaindultunk. Vacsorázni már egyedül mentünk.

               A negyedik napon már minden rutinszerűen ment. Az órákon is egy kicsikét többet értettünk, és már beszélgettünk is a csak franciául tudó osztálytársakkal. Rózával már az osztálytársainkkal ebédeltünk, és együtt mentünk a CDI- be, amely egy könyvtárszerű helyiség, ahol lehet tanulni, társasozni és számítógépezni is.  A nap végén megbeszéltük a lányokkal, hogy kivel mi történt azon a napon, hogy kinek nem tudják kiejteni a nevét, hogyan botlott el, és bámulták meg a többiek, és még sok hasonló vicces esetet meséltünk egymásnak

               Az ötödik napon reggelire dupla csokis péksüteményt kaptunk, mivel péntekenként mindig adnak valami különlegességet reggelire. A tanórák után összepakoltunk, és mentünk a családokhoz. Azt hittük, hogy nem lesz nehéz az elválás egymástól, de amikor elköszöntünk, mindannyiunk arcára kisebb riadtság ült ki. Én a francia fogadóm táncórájára mentem, majd meglepetés születésnapi bulira indultunk 7 óra körül. A meglepetés hatásos volt, az ünnepelt annyira meglepődött, hogy elsírta magát örömében. Nagyon jól éreztem magam, francia, azon belül breton ételeket kóstolhattam, francia táncot táncolhattam az ünneplő családdal, és megismerhettem, hogy a franciák hogyan ünnepelnek. Egy nagyon vidám és kedves családot ismerhettem meg azon az estén.

               Vasárnap reggel, ébresztőre keltem, felöltöztem és vártam, míg a család felkel. Megreggeliztünk, és indultunk az anyukával, Romanie kisöccsével és Romanie-val sétálni. Gyönyörű látvány volt az erdő szeles, hideg időben. Az erdei séta után megebédeltünk, majd tévét néztünk. Azután beszélgettünk, és megkóstolták az ajándékba hozott édességeket (Pilóta keksz, Balaton szelet, Negro). Nagyon ízlett nekik! Majd Romanie-nak segítettem elkészíteni a vacsorát, egy tipikus breton ételt, még beszélgettünk egy kicsit, majd fürdés, lefekvés. Nagyon élvezetesen telt az első hetem Franciaországban! Alig várom a következőt!

Horváth Tifani

 

2. hét Franciaországban

Nem szeretek túlzottan beszámolót írni, ezért "jó" szokásomat megtartva, most is az utolsó utáni pillanatra hagytam. Sebaj. Azért igyekszem mindent leírni, amit kigondoltam.

Eltelt a második hét. Őrületes tempóban halad az idő, csak kapkodom a fejem, és mint a szivacs, gyűjtöm magamba az információkat, képeket, hangokat, illatokat, érzéseket. 
   Lassan kezdünk belerázódni a francia diákéletébe. Ügyesebben húzzuk le a kártyát a menzán, ritkábban tévesztünk termet, nyugodtabban és később kelünk, és egyre kevesebb akcentussal mondjuk, hogy: Au revoir! 
   A fogadóm, Clara, bejáró diák. Az apró, alig 500 fős Noyal sur Brutz-ban lakunk, amely egy békés kis falucska Chateaubriant-tól körülbelül 15 percre. A házhoz közel van az erdő, egyik reggel őzeket is láttam az ablakból, ami egészen megnyugtató volt. Ahol őzek vannak, ott nem lehet nagy baj. 
Clara-val külön osztályba kerültünk, mindössze 1 közös óránk van a héten, amit az elején nagyon bántam, de aztán megszerettem az osztályt, és így már nem is rossz. A csoporttársaim nagyon nyíltak, hamar befogadtak minket, és mindenben segítenek. Rengeteget nevetünk a félresikerült fordításokon, értelmetlen mondatokon. 
   A családom is nagyon kedves, és mindent megtesznek, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a néhány hónapot. Voltunk Angers-ba, társasjátékoztunk, filmet néztünk, elvittek vendégségbe, jártunk egy étterembe, és láthattam az óceánt! Külön örülök, hogy komolyan veszik ittlétem nyelvtanulás részét is. Segítenek a kiejtésben, és folyamatosan új szavakat tanítanak, amiket vissza is kérdeznek néha. Az egyik tanulási lehetőségem, hogy hétvégenként, este felolvasok a „kishúgomnak”, Lalie-nak. 
   A franciák egyébként meglepően sokat olvasnak. Keddenként az első órán van 10 perc olvasószünet, kiderült, hogy mindenkinél van könyv. A CDI, ami tulajdonképpen  egy könyvtár, igazi közösségi hely, egész sokan járnak oda. Szerte az országban vannak "cabine à livres" - nek nevezett fülkék, amik kicsi önkiszolgáló könyvtárak. Így bárki hozzájuthat a könyvekhez. 
   A családom külön figyelmet fordít arra is,  hogy minél több francia különlegességet megkóstolhassak. Tegnap este raclette-t  ettünk, amihez a sajtot mindenki magának melegítette az asztal közepére elhelyezett sütőn. Előtte átmentünk egy szomszédhoz, ahol 3-4 nagycsalád gyűlt össze megünnepelni a Vízkeresztet. Itt újra megkóstolhattam a királytortát. Itt már mindenki tudta, hogy ki vagyok, persze, falun gyorsan terjednek a hírek… Közkívánatra elmondtam párszor a leghosszabb magyar szót, és újra megpróbáltam elmagyarázni, a "Hogy vagy?" helyes kiejtését. Itt mindenki "hogi vagi" - nak mondja. 
   Sokan kérdezik: "Na, már többet értesz? Hogy megy a nyelv, a beszéd?" Óriási, ugrásszerű fejlődést nem tapasztaltam, de rengeteg új szót, kifejezést tanultam. Viszont kezdek megtanulni figyelni az apró dolgokra, és mindennek örülni, mert azért elég sok nehézséggel kell megbirkóznunk. Egy- egy megértett szó, egy mosoly, köszönés, csörgő kagylók a zsebemben, ha működik a toll...
   A végére tartogattam azt, ami számomra a legnagyobb élmény.  Lovas lányhoz kerültem, így lehetőségem nyílt párszor már lovagolni. Azt hiszem ez volt a legnagyobb kihívás, és a legtöbb tapasztalat is eddig. Kétszer voltam eddig edzésen, másodszorra már ugrattam is. 
Ijesztő, de izgalmas, hogy néhány félreértett szón akár az életem is múlhat. Mégis. Mikor beléptem a lovardába, megszűnt a remegés, már nem szorult görcsbe a gyomrom, már nem is fáztam. 
Nem volt idő habozásra. A kezembe nyomták a pucoló cuccokat, majd a nyerget, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy körbe-körbe vágtázok szitáló esőben, egy deres ló hátán, egy kivilágított  lovardában, valahol Châteaubriant mellett, Franciaországban. Hát… Nem is tudom. mit mondjak. Köszönöm.

Narancsik Róza

 

 

Châteaubriant-i vár

 

3.hét Franciaországban

Ez a hét számomra eléggé érdekesre sikeredett.

Hétfőn, amikor a busszal beértem az iskolába, felvittem a hétvégi cuccaim az apartmanunkba, és már rohantam is a Margittal órákra. A hét első két napja elég gyorsan eltelt. Még a "3. nyelvemből", azaz spanyolból is kaptam házit, nem volt nehéz, nagyon rendes a tanárunk, és az alapoktól tanít minket. Szerdán  Margittal már 11:15-kor végeztünk, mert csak 3 óránk volt aznap. Ez a kedvenc napunk. A "rövid nap". Ilyenkor mindig a városnézésre megyünk. Ezen a héten Rózával és Emíliával hármasban mentünk nézelődni, és vásárolni, meg persze fél órát álldogálni ott, ahol éppen van wifi.  Tifani és Margit pedig az apartmanban maradtak a fogadóikkal, mert a Tifani balettezni tanította őket. Amikor visszaértünk, még javában folyt az oktatás

Csütörtökön 11:30-15:05-ig volt egy HATALMAS  szünetem, mert elmaradt 2 órám. Persze ezt is hasznosan töltöttük a Margittal. Megebédeltünk, és már sétáltunk is be a városba, majd felmentünk a várba. Sehol egy lélek. Utána visszasétáltunk az iskolába, és mentünk a többi óránkra. A pénteki napom viszonylag gyorsan eltelt, elmaradt egy óránk, így hamarabb végeztünk. Utána hazajöttem a fogadó családomhoz, és a hét összes pillanatának fáradtsága rám szakadt, és sajnos nagyon hamar elaludtam. Mondták, hogy nyugodtan pihenjek, majd felkeltenek 2 óra múlva, de nem keltettek, igy magamtól keltem hajnali 1-kor…  de vissza is aludtam, szóval ebből nem volt baj.

Szombaton,  Róza,  Emília, Tifani és én, na meg persze a francia fogadóink,  meg Emília "anyukája" elmentünk Rennes-be,  ez Bretagne fővárosa. Ez a szombat egy nagyon izgalmas nap volt. Előszőr csak a szokásos templom és városnézés, meg a metró, ami egy ideig a "levegőben" megy majd le a föld alá. Aztán megláttuk a sárga mellényes tüntetőket. Kikerültek persze minket, mert mi az ellenkező irányba mentünk, de egy néni megállított bennünket,  és adott egy szórólapot az "anyukánknak", meg igazából mondtuk neki hogy: zsö szűi ongróáz. Így aztán kellemes napot kívánt nekünk, és elment. 

Később belefutottunk egy második tüntető tömegbe. Éppen vásárolni indultunk volna, amikor egyszer csak durranást és sikoltozást hallottunk, és jött valami füst. Mindenki futott, amerre tudott. Mi persze először nem tudtuk, mi történik, megrémültünk, de felszökött bennünk az adrenalin, és kíváncsian figyeltük az eseményeket. Persze félrehúzódtunk, meg eltakartuk a szánkat és az orrunkat, hogy ne menjen bele a könnygáz, de azért eléggé érdekes jelenet bontakozott ki. Elmentünk egy másik utcába, ahol szembe találkoztunk a Francia TEK-esekkel. Ők lőtték a tömegbe a könnygáz bombákat. Utána, amikor már megint egy másik utcában bandukoltunk, ott futottak el mellettünk, és igazából mindenki nagyon viccesen és izgalmasan fogadta a dolgokat. Vettünk kis sütiket meg szendvicseket, és az Emíliával elfeleztünk egy „galette des rois-t”,  azaz királyi tortát, amelyet Vízkeresztkor készítenek a franciák. Ebbe elrejtenek egy kis bábut. Aki megtalálja, az lesz a király vagy királyné.  Na, én erről teljesen megfeledkeztem, nagyban beleharaptam, és majdnem kitörtem a fogam abban a kis tárgyban, ami benne volt. Amikor hazaértem, megint nagyon fáradt voltam, de nem dőltem ki azonnal. Még megvacsoráztunk, meg filmet néztünk.

Ma, azaz vasárnap pedig a Mont Saint Michelen voltunk. Nagyon szép volt, de huhú, ekkora szélben még nem sétáltam! 4-en összekapaszkodva is majdnem elfújt bennünket a szél. Odafelé kb. 30-45 percet vett igénybe a séta, de visszafelé a kocsihoz már csak kb. 15-20percet.A Mont Saint Michel különlegesen szép hely, egy olyan hegy, mely dagálykor sziget, apálykor félsziget. A hegy tetején levő templom belülről néhány helyen úgy nézett ki, mint a Roxfort (a Harry Potterből, ha esetleg valaki nem ismerné fel a hasonlatomat). Nagyon tetszett, nagyon szép volt! 

Utána elmentünk Avranche-ba, egy amerikai katonai temetőbe, ahová a normandiai partraszállás amerikai áldozatit temették el.

Este még beszélgettünk, és befejeztünk egy Harry Potter filmet. Talán eddig ez volt a legizgalmasabb hetem! Nagyon örülök, hogy ennyi élményem, lehetőségem van itt! Most, amikor a beszámolómat befejezem, már mindenki alszik. Szóval lassan már nekem is kellene. Nagyon jó hetet hagyhatok magam mögött.

 

Füzesy Rebeka

 

RENNES

 
   

 4. hét Franciaországban




 

Ez a hét elég mozgalmas volt. Számomra mindenképpen. Bár hétfőtől péntekig minden a már megszokott rendben haladt. 
Megszokott már, hogy ha a reggelihez negyed órával később érkezünk, akkor sokkal kisebb a sor, és talán még helyünk is akad. Hogy a tanórákon, bár nem sokat, de egyre többet értek. Hogy délután a lakásban franciául olvasom a Harry Pottert, amit a fogadóm, Alexis adott kölcsön. 
De ezek alig néhány hete hatalmas újdonságnak számítottak. Teljesen más, mint nálunk. Az emberek sokkal nyitottabbak, igaz, csak akkor, ha én is eléggé az vagyok. Ez alól talán az itteni „apukám” kivétel, akinél az első és a harmadik hétvégén voltunk. Mikor először találkoztunk, jött a szokásos francia puszilkodás, aztán, mikor meglátta, hogy mit vittem nekik, se szó, se beszéd, megölelt. 
Az „anyukám” teljesen más. Nála minden második hétvégét töltjük, így ezt a mostanit is. Nagyon aranyos, csak néha kicsit túlságosan aggódik. 
A hétköznapok gyorsan elteltek. Hihetetlenül gyorsan. A tanárok, immár szokásukhoz híven, próbáltak minket bevonni a munkába. Szerdán, mint mindig, lesétáltunk a városközpontba. 
Csütörtökön nem sok érdekes dolog történt. Ment minden, ahogyan szokott. Pénteken viszont dupla tesivel kezdünk. A tanárunk nagyon jó fej, de ennek az órának a végén úgy köszönt el, hogy legközelebb már nem ő jön, mert átmegy egy másik iskolába tanítani. Ezen egy kicsit elszomorodtunk, mert tényleg nagyon jó tanár. Aki meg ezentúl lesz, az meg majd még kiderül. 
Egyébként itt a tesi is másképp van, mint nálunk. Nem többféle gyakorlatot kell csinálnunk, mint otthon, hanem egy valamit fél évig tanulunk. Mi épp tollaslabdázunk egész félévben. De a többi tanóra sem olyan, mint otthon. Nincs rajz vagy ének, és több tantárgy is össze van vonva, például fizika-kémia, töri-föci, vagy a biológia helyett Élet és Föld tudományát tanuljuk.

A menzán mindig többféle étel közül válogathatunk, és ezeknek a kikérése is egyre jobban megy. Már nem mutogatunk annyit, mint eleinte, inkább kimondjuk a fél mondatot... aztán mutogatunk. 
A családot nagyon szeretem. Mind a kettőt. Azért van kettő, mert a szülők elváltak, így hétvégente váltogatjuk. Akikkel mindkét családnál együtt vagyok, azok az ikrek, Alexis és Paul. Pápára Alexis jön majd, mert ő „fogadott be”. Az anyukájuk részéről van három idősebb féltestvérük (bátyjuk). Brice, aki az első  cserediák programmal volt Pápán, nős, és két gyerekük van. Martin, ő a középső, róla szinte semmit nem tudok, kissé hallgatag. 
És Thibaut, a legfiatalabb, ő is focizik, akárcsak Paul. 

Ahogyan Rebekáéknak, nekem is volt lehetőségem megtapasztalni a könnygáz nem túl kellemes hatását, még az első hétvégén, mikor Nantes-ba mentünk. Ugyanezen a hétvégén nekem is volt még egy érdekes tapasztalatom a Galette des rois-val kapcsolatban. Az történt ugyanis, hogy beültettek az asztal alá. Hogy miért? Mert én osztottam. Felvágták a sütit 6 szeletre, és úgy, hogy nem láttam, kiosztottam. A győztes Paul lett, kész csoda, hogy nem törte bele a fogát a győzelembe. 
Most ezen a hétvégén pedig annyi minden történt, hogy az valami döbbenet. 
Kezdődött azzal, hogy tegnap reggel palacsintát sütöttünk, mert Gyertyaszentelő Boldogasszony, azaz a Chândaleur napján ez a szokás. Délután átjött Tifani, az ő fogadója, Romane, valamint az ikrek unokatestvére, Marie. Egész délután velük bohóckodtunk. Megnéztük a Trónok harca első évadának első részét, és megettünk a palacsintát. 
Ma pedig Emíliával, Alexis-vel, az anyukájával, és Myával, a legjobb barátnőjével elmentünk Mont Saint Michel-re és Saint Malo-ba. Rengeteget sétáltunk, de megérte. És mikor a vár udvarán leültünk ebédelni, megtámadt minket egy sirály. Elvitte az egyik szendvicset. Nagyon vicces és fantasztikus volt. Saint Maloban összetalálkoztunk Rózával és a családjával. A tengerhez meg a vidámparkba már együtt mentünk. A vidámparkban a franciákkal felültem egy Shake Off nevű valamire, ami iszonyatosan pörgött, ezzel is adrenalin-löketet adva. Rengeteg francia ételt kóstoltunk, amelyek nagyon finomak. 
Végeredményben nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek ezen a fantasztikus helyen. Rengeteg új tapasztalatot szerzünk, és segít, hogy kicsit érettebben gondolkodjuk. 
Remélem, mindenkinek lesz lehetősége egyszer valami ilyesmit megtapasztalni.

 
Móricz Emőke Margit 

 


 

5. hét Franciaországban

Én már tavaly is 2 hónapot tanulhattam Châteaubriant-ban. Az idén ismét kaptam erre lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok.

Nagyon szeretem Franciaországot, a francia nyelvet és a kultúrát, és természetesen a gasztronómiát is.

A francia iskola mindennapjai kicsit mások, mint az otthoni iskoláké.

Én az osztályomban egyedül vagyok magyar, így kevesebbet beszélek magyarul, mint a többi magyar lány. Tavaly sokszor kellett még segítségnek az angol, de idén majdnem mindent megértek, és jobban is beszélek, bár időnként ez még kicsit nehézkes.

Az órákon a tanárok sokat segítenek, elmagyarázzák más szavakkal, vagy lassabban mondják, ha valamit nem értek. És persze az osztálytársaim is segítenek. Nagyon jó osztályba kerültem, gyorsan beilleszkedtem. Az órák általában 55 percesek, de van, amelyik 90 perces.

Ebben az iskolában nincs felelés, viszont sok beadandót és dolgozatot írnak a diákok. 

Csütörtök este, mivel ez volt az utolsó esténk az internátusban a 2 hetes szünet előtt, versenyek voltak. Lehetett csocsózni, tollasozni, focizni, billiárdozni, vagy csak beszélgetni a többiekkel. Így lehetőségünk volt megismerkedni néhány iskolatársunkkal.

Hétvégenként, mint mindenki, én is a fogadó családomhoz megyek. Châteaubriant-tól 15 percre lévő kis faluban, Rougéban, élnek. A családtagok: Virginie (anyuka), Nicola (apuka), Julie (fogadó lány), Jean (fiútestvér), ja és Jango (a kutya)

Nagyon kedvesek és segítőkészek mindannyian. Hétvégente mindig szerveznek valamilyen programot.

Pénteken színházban voltunk, egy olyan előadáson, aminek az apuka írta a szövegét és ő is rendezte. Nagyon izgalmas volt. Szombaton pedig francia fogadó társainkkal együtt, mindannyian Rebeka fogadó családjánál gyűltünk össze. Társasoztunk, filmet néztünk, és ott is aludtunk. Mi magyarok főztünk vacsorára tojásos nokedlit, ami leginkább Tifani hozzáértésének köszönhetően jól sikerült, francia fogadóink pedig egy francia sütit sütöttek.

Kedden Párizsba utaztunk 3 napra TGV-vel! Ez az első napom Párizsban. Dél körül értünk ide, majd találkoztunk Rebekáékkal, és együtt megebédeltünk a Subway-ben, aztán közösen mentünk az Eiffel toronyhoz. Felmentünk a toronynak a legtetejére, ahonnan szinte az egész várost beláttuk! Nagyon szép látvány volt, és számomra szinte hihetetlen, hogy eljuthattam ide.

Egész nap nagyon szép idő volt. Utána hajóztunk a Szajnán, és sok érdekes dolgot láttunk, közben pedig az épületek történetéről is meséltek nekünk. A hajózás után beültünk egy kávézóba, aztán szétváltunk.

A fogadó családom egyik közeli barátnője adta kölcsön a lakását erre a három napra. Találkoztunk vele, és együtt vacsoráztunk a Hippopotamus-ban. Közben beszélgettünk. Ő kínai származású, a párja pedig olasz.  Az egyik dolog, amit ebben az utazásban nagyon szeretek, hogy nagyon sok más nemzetiségű, más kultúrájú emberrel találkozhatok. 

 

Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek, és hogy egyre többet fejlődik francia nyelvtudásom.

Szabó Emília

 

6. hét Franciaországban

Ez a hetem nagyon izgalmas és fárasztó volt. Hétfőn este vonatra szálltunk, TGV-re, ez a francia gyorsvasút. Nem hasonlít a magyar vonatokra: emeletes és belül szerintem úgy néz ki, mint egy busz és egy repülő keveréke. Párizsba utaztunk, ahol a "bátyám" várt minket, és hazavitt. Nála laktunk ezen a héten. Kedden máris egy hatalmas nevezetességgel kezdtük párizsi kirándulásunkat, méghozzá az Eiffel toronnyal. Emíliáék is megérkeztek Párizsba, így együtt látogattunk el a toronyhoz, és felmentünk egészen a legtetejére. Nagyon szép látvány volt onnan a város. Ezután lementünk a Szajna-partra, ahol sétahajóra szálltunk, ahonnan láthattuk Párizs főbb nevezetségeit.
Szerdán vásároltunk és pihentünk. Csütörtökön ismét Párizs nevezetességeit fedeztük fel: az Arc de Triomphe-ot, a Champs Élysées-t, utána sétáltunk egy kicsit, majd elmentünk a  Louvre-ba, ahová végül tényleg be is mentünk!!! Nagyon jó élmény volt az egész! Megnéztük a Notre Dame- ot is! Pénteken otthon töltöttük a napot, majd szombaton hajnali hat órakor indultunk is haza. Vasárnap pedig együtt mentünk el a tenger partra a többi fogadó családdal és
fogadottjaikkal. Nagyon jó volt az a nap is. Most hétfőn pedig ugyan így mindannyian pár osztály- és évfolyamtársunkkal együtt elmentünk az itteni uszodába, és ott töltöttük a napunkat.
 
Füzesy Rebeka
 
 
 
 
 

7. hét Franciaországban

Ez volt a legeseménydúsabb hét eddigi ittlétem alatt.
Hétfőn, mint ahogy már arról Rebeka is beszámolt, a fogadóinkkal és néhány évfolyamtársunkkal uszodában voltunk. 
Kedden,  nagy nehezen, dél körül felkeltünk. A „grosse matinée”, azaz a lustálkodás itt megszokott a szünetnapokon, és a szervezetem "érdekes módon" hamar átállt erre az életritmusra. Ebéd után elutaztunk a fogadóm nagynénjének a családjához. Nyitott és nagyon vidám házaspárt ismerhettem meg, akiknek van két kicsi ikergyermekük, akik nagyon aranyosak voltak, és mindig kitörő örömmel fogadták, ha valaki elénekelte nekik az "Ainsi font, font, font les petites marionettes" kezdetű dalocskát. 
Szerda reggel, indultunk Párizsba. Még az autópályán voltunk, amikor először megláttam az Eiffel tornyot. Szó szerint tátva maradt a szám, és egy ideig csak annyit mondogattam magyarul hogy "Jézusom.. Te jó ég.. ez hihetetlen". Ők csak nevettek, le lehetett olvasni az arcomról mindent.

Leparkoltuk az autót, és metróval indultunk városnézésre. Amikor a peronon várakoztunk, akkor tudatosult bennem valójában, hogy ez tényleg valóság, nem álmodom. A  zsebemben felejtett, csigaházakat és kagylókat markoltam, és próbáltam minél kevésbé vigyorogni.

Megnéztük a Sacré Coeur-bazilikát, ahol beszélgettem egy szenegáli afrikaival. A bazilika egyébként egy Montmarte nevű dombon áll, a művészek negyedében, ahol a kis, macskaköves utcákon még ma is rengeteg grafikus és festő alkot. 
Innen elsétáltunk a Galeries Lafayette-hez, Párizs egyik legrégibb és legelegánsabb áruházához, amelyre szerintem a legtalálóbb név a vásárlás temploma. A tetejéről nagyon szép kilátás nyílik a városra. 
Estére járt az idő mikor hazatértünk a szállásra, amit egy szintén rokon, fiatal pár nyújtott. Matthieu egyébként nagyon jól beszél angolul, és bár ez ahhoz vezett, hogy 3 napig nemigen próbálkoztam a franciával, legalább Párizs nevezetességeiről több mindent tudhattam meg. 
A második napon szintén metróval indultunk városnézésre, megnéztük a Diadalívet, majd sétáltunk a Champs Elysée-n. Már előzőleg kitaláltam, hogy veszek parfümöt. Nos.. Ez sokkal nehezebbnek bizonyult, mint elsőre gondoltam. Háromszor mentünk vissza a Sephorába, mire sikerült választanom.  
A séta következő szakaszán annyi híres, hatalmas épületet mutattak, hogy egy idő után már meg sem próbáltam memorizálni a neveket. De láttam a Grand- és a Petit Palais-t, a Pont Alexande III-t, jártunk a Place de la Concorde-on és bár csak kívülről, de megnéztük a Louvre-ot. 
Majd átsétáltunk a Cité-szigetre, és megnéztük a Notre Dame-ot. Bent hatalmas tömeg nyüzsgött, pedig épp egy szentmise közepe volt. Itt egy kicsit elvesztettem a többieket, de legalább jobban körül tudtam nézni.

 Este beszélgettünk és társasjátékoztunk.

A harmadik nap reggelén az Eiffel toronyhoz indultunk. Egész Párizsban nagy a terrorkészültség, de talán ez itt látszott legjobban. A torony körül magas üvegfal, és a táskáinkat kétszer is átvilágították, mire elindulhattunk a lifttel. Láttam egy katonát is. 

Nem telt el sok idő, és ott álltam az Eiffel toronyban, közel 300 méter magasan, zsebemben markolva a csigákat, és mosolyogva néztem ezt a hatalmas, szmogos, de nagyon is szerethető várost. 
Piknikeztünk, vagyis (pique nique-eztünk) majd egy kicsit sétahajóztunk a Szajnán. Délután még vásároltunk.      

Szombat délelőtt indultunk haza. 
Nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam Párizsba, ezzel egy nagy álmom valósult meg. A három nap közel sem volt elég, hogy mindent megnézzek, ezért "sajnos" még biztosan vissza kell jönnöm néhányszor.

Narancsik Róza

 

8. hét Franciaországban

Egyre több különbséget veszek észre a magyar és a francia emberek között. Ők tényleg sokkal optimistábbak, mint mi. Igaz, néha kicsit harciasabbak is... A családok továbbra is nagyon aranyosak. Csak ijesztő belegondolni, hogy az
apuka házába jövő héten megyek utoljára. Aztán valószínűleg soha többé. Vagy talán mégis?
A két hetes szünet nagyon jól jött. Nyelvtanulás szempontjából is. Sokkal többet fejlődtem akkor, mint előtte, amikor iskolában voltunk. Igaz, Párizsba sajnos nem jutottam el, de így is rengeteg mindent láttam, tapasztaltam. Voltunk az óceánnál, találkoztam Alexis keresztanyukájával, akinek a férje mindig Birgitte-nek hívott, pedig Maxime elmagyarázta neki, hogy mi is a nevem. Nem baj.
Sok mindent tanultam. Például, hogy nem feltétlenül a legnépszerűbb a legszebb. Kirándultunk Rebekával, Marine-nel, és Emília családjával. Aztán vissza kellett menni az iskolába. Furcsa, de kellemes volt megint a lakásban lenni. A suliban többen is megjegyezték, mennyivel jobban megy a nyelv, mint eleinte, és ez kifejezetten jól esett. Talán ezt az utazást legjobban egy szóval tudnám összefoglalni: fantasztikus. Mert az.

 

 

Újra Franciaország!

Diákjaink írják Franciaországból

Támogatom a Refit

Adóm 1%-val támogatom Refit.

A kedvezményezett: Pápai Református Gimnázium

Alapítvány adószáma: 19265427-1-19

Köszönettel: A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

Bankszámlaszámunk

Az iskolai befizetéseket a következő számlaszámra kérjük:

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

K&H Bank 10200737-48610542-00000000

Utaláskor a közlemény rovatban a gyermek nevét is szíveskedjenek feltüntetni.

Bisel verseny

Pályázat

Erdélyi kirándulást nyertünk a határtalanul pályázattal.

Reformáció 500

Erasmus