Untitled
Az átlagosnál jóval többet adunk diákjainknak, de többet is követelünk tőlük.
Kipróbált ismeretanyagot és értékrendszert közvetítünk, bevált módszerekkel.
Az iskola színvonalát jól felkészült tanári kara, korszerű felszereltsége, különböző egyetemekhez fűződő és nemzetközi kapcsolatai garantálják. (Tanáraink között vannak tankönyvírók, művésztanárok, szaktudományukban doktori címet szerzettek, angol, francia és német anyanyelvűek, s sokan rendszeresen egyetemi továbbképzéseken vesznek részt. Szemléltető, kísérleti és technikai eszközeink zömét a közelmúltban szereztük be.)
Minden évben november 30-ig másfél-kétszer annyian jelentkeznek hozzánk, mint ahány férőhelyünk van. Az általános iskolában elért eredmény, valamint a december eleji képességvizsgálaton tapasztalt szövegértő-, kifejező- és gondolkodóképesség alapján választjuk ki azokat, akiknek ígéretet teszünk: ha a hivatalos jelentkezési lapon is ezt a középiskolát jelölik meg, akkor számukra helyet biztosítunk (a leendő 7. osztályban 36, a 9. osztályban 80 férőhely van minden tanévben).
Az itt érettségizők 70-80%-át fölveszik egyetemre, főiskolára.
4-5 héten keresztül szombaton is tanítunk, majd egy hetes szünetet adunk, mert sok a nagyon távol lakó (ötszáz diákunk közül mintegy 350-en laknak internátusban). Tandíj nincs, a diákotthoni elhelyezés ingyenes. Az étkezésekhez csak a nyersanyagköltségekkel kell hozzájárulni. (Indokolt esetben a hátrányos körülmények között élő tehetséges diákokat alapítványaink segítik.) Az évi 5 kollégiumi vasárnap kivételével a szülő kérésére bármelyik hétvégén haza lehet utazni.
Igyekszünk teljesíthető követelményekkel, a diákokra való fokozottabb figyeléssel, minél többféle képességük kipróbálásával, személyreszóló egyéni bánásmóddal, valamint a jó közösség jellemformáló erejével minden diákban megtalálni és felszínre hozni a csak rá jellemző értékeket.
Az emelt óraszámú tantárgyakon (idegen nyelv, humán tantárgyak az „A” osztályokban, illetve idegen nyelv, matematika és reál tantárgyak a „C” osztályokban) kívül minden diáknak lehetősége van választani abból a hetente mintegy száz órában folyó délutáni tehetséggondozó, felzárkóztató vagy olyan egyéb foglalkozás közül, amelyek elősegítik a tanulóink harmonikus testi-lelki-szellemi fejlődését, jellemének, ízlésének, kommunikációs-képességének fejlődését, hitének, érzésvilágának gazdagodását. (Pl.: önképzőkör, énekkar, kerámia-készítés, filmklub, zenés áhítat, hangverseny, képzőművészeti kiállítás, táncház, gyülekezetlátogatás, ifjúsági konferencia, hazai és külföldi tábor, túra, diákcsere, műsor adása kórházban, öregotthonban, fogyatékkal élők között; tanulmányi-kulturális- és sportverseny, találkozó országos hírű tudósokkal, művészekkel, közéleti emberekkel ...).
Az elmúlt években – elsősorban a balatonszepezdi gyülekezettől használatba kapott domboldalon – sokféle tábor (angol, francia és német nyelvi tábor, biológia, vöröskeresztes, matematika, technika, hagyományőrző, valamint a leendő elsősök „szecska” illetve „szöcske” tábora, továbbá hazai és külföldi barangolások tették szebbé, tartalmasabbá a diákok életét (Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Hollandiában, Angliában, Németországban, Franciaországban, stb.).
Az 1531-ben alapított Pápai Református Kollégium sohasem volt luxusintézmény, de mindenkor a kor követelményeinek megfelelően volt karbantartva és felszerelve. 1952-ben, az államosításkor is. 1991-től 1994-ig (fokozatosan) csaknem üresen és elhanyagolt állapotban kaptuk vissza épületeinket. Költségvetési hozzájárulásból, hazai és külföldi gyülekezetek és egykori diákjaink áldozatvállalásából, fizikai dolgozóink, tanáraink, diákjaink sok-sok munkájából tataroztuk épületeinket, építettünk három új internátusi szárnyat, 18 tanárlakást, valamint rendeztük be korszerűen konyhánkat, ebédlőnket, tantermeinket, szaktantermeinket, szertárainkat, két tornatermünket, konditermünket, diákotthonainkat, pinceklubunkat, parkosítottuk udvarainkat.
Jókai, Petőfi, Nagy László, Lőrincze Lajos, Rab Zsuzsa, Csoóri Sándor és még sok jeles alkotónk iskolája ma is próbál a nagy elődökhöz méltó utódokat nevelni. Igényesen, következetes szigorral, de krisztusi szeretettel, és várja mindazok (református vagy másvallásúak) jelentkezését, akik jelenleg hatodikos vagy nyolcadikos diákok, s nem csupán egyetemre akarnak bejutni, hanem amellett az is fontos számukra, hogy keresztyén-nemzeti elkötelezettségű, az emberi értékekre komolyan figyelő, igényes közösségben töltsék el életüknek egyik legfogékonyabb, legmeghatározóbb négy vagy hat évét.
Ma is sokan imádkoznak és vállalnak komoly áldozatot iskolánkért. Ezért is várjuk el diákjainktól nem csupán a lelkiismeretes tanulást, kulturált viselkedést, az épületek és felszerelések jó gazda gondosságával való vigyázását, hanem szüleik, tanáraik, társaik, valamint minden értük munkát végző felnőtt és idelátogató vendég fokozott tiszteletét, megbecsülését.
Kovács Dániel
igazgató
Mayerné Pátkai Tünde Kovács Péter Varga-Umbrich Károly
i g a z g a t ó h e l y e t t e s e k