Végre Châteaubriant-ban! Hosszú, 24 órás utazás után érkeztünk meg. Mindenki nagyon izgatott volt. Mintegy 15 percnyi várakozás után megjelent 5 árnyék az aula ajtaja előtt. A fogadó francia fiatalok voltak azok! Szinte rohanva odajöttek, és puszit adtak mindannyiunknak. Majd megjelent az Igazgató úr, aki nagyon kedvesen és udvariasan elkísért bennünket egy társalgóba, ahol üdítő és sütemény várt ránk. Nagyon meglepődtünk, hogy ennyire kedves fogadtatásban van részünk! Mindenki leült, beszélgettünk egy kicsit, majd a szülők is megjelentek. Miután velük is ismerkedtünk, megjelent egy hölgy, aki elmondta, hogy ő lesz a nevelőnk, vigyázónk az apartmanunkban.
Reggel 6 órakor kezdődött az első nap. Elég nehezen keltünk fel, de időben elkészültünk , és 7 órakor indultunk a nevelőnkkel reggelizni. Előző este kaptunk egy-egy kártyát, amelyekkel a tálcákat tartó szerkentyűt, és az iskola kaput lehet kinyitni. Kicsi “szigeteken” vannak különböző ételek. Megreggeliztünk, majd mentünk órákra, mindenki a saját fogadójának az osztályába. Rebeka Margittal, Róza velem, Emília pedig egyedül van az osztályában. Megkaptuk az órarendet, majd részt vettünk az első tanórákon. Az első nagyszünetben találkoztunk, és együtt mentünk ebédelni. Ebéd után folytatódtak az órák. Órák után mehettünk az apartman kulcsáért és vissza a szobáinkba. Mindenki elmesélte az első élményeit, aztán kopogást hallottunk: a nevelőnk volt, aki elkísért vacsorázni. Rengeteg ételt kapunk egy nap! Mindenki csak csodálkozott az első nap után, hogy hogyan kaphatunk ennyi ennivalót. Mindig van sajt és bagett, amit mindannyian megmosolyogtunk az első alkalommal, hiszen ez annyira tipikus francia érzést adott.
A második nap programja már kevésbé volt ismeretlen. Felkeltünk, reggeliztünk, bementünk tanórára, ahol a tanárok nagyon kedvesen kérdeztek az országunkról szokásainkról, iskolánkról, majd szünet, ebéd, tanóra, pihenés/tanulás az apartmanban, és vacsora.
A harmadik napon előbb végeztünk, mert szerda délután nincsenek tanórák, ezért elmehettünk felfedezni a városközpontot, ami nagyon szép volt. Emília emlékezett, hogy merre kell menni, ezért őt követtük a kis városnéző felfedező túránkon.
Bementünk egy üzletbe, ahol rácsodálkoztunk szinte mindre. Rózával éppen kerestünk valamit, amikor megakadt a szemünk a halas pulton. “Te jó ég, Róza! Az ott, csak nem csiga?”, kérdeztem, amikor megálltam egy pult előtt, egy szokatlan dologra mutatva.
-“De… Ez az.”, válaszolta meghökkenve. Összenéztünk, és egyszerre kirázott minket a hideg. Ezen felnevettünk, és tovább nézelődtünk. Egy kicsit féltem a fizetésnél, hogy mi lesz, ha valamit nem értek majd, de nagyon meglepődtem, amikor mindent frappánsan megoldottunk, fizettünk, összepakoltunk, és visszaindultunk. Vacsorázni már egyedül mentünk.
A negyedik napon már minden rutinszerűen ment. Az órákon is egy kicsikét többet értettünk, és már beszélgettünk is a csak franciául tudó osztálytársakkal. Rózával már az osztálytársainkkal ebédeltünk, és együtt mentünk a CDI- be, amely egy könyvtárszerű helyiség, ahol lehet tanulni, társasozni és számítógépezni is. A nap végén megbeszéltük a lányokkal, hogy kivel mi történt azon a napon, hogy kinek nem tudják kiejteni a nevét, hogyan botlott el, és bámulták meg a többiek, és még sok hasonló vicces esetet meséltünk egymásnak
Az ötödik napon reggelire dupla csokis péksüteményt kaptunk, mivel péntekenként mindig adnak valami különlegességet reggelire. A tanórák után összepakoltunk, és mentünk a családokhoz. Azt hittük, hogy nem lesz nehéz az elválás egymástól, de amikor elköszöntünk, mindannyiunk arcára kisebb riadtság ült ki. Én a francia fogadóm táncórájára mentem, majd meglepetés születésnapi bulira indultunk 7 óra körül. A meglepetés hatásos volt, az ünnepelt annyira meglepődött, hogy elsírta magát örömében. Nagyon jól éreztem magam, francia, azon belül breton ételeket kóstolhattam, francia táncot táncolhattam az ünneplő családdal, és megismerhettem, hogy a franciák hogyan ünnepelnek. Egy nagyon vidám és kedves családot ismerhettem meg azon az estén.
Vasárnap reggel, ébresztőre keltem, felöltöztem és vártam, míg a család felkel. Megreggeliztünk, és indultunk az anyukával, Romanie kisöccsével és Romanie-val sétálni. Gyönyörű látvány volt az erdő szeles, hideg időben. Az erdei séta után megebédeltünk, majd tévét néztünk. Azután beszélgettünk, és megkóstolták az ajándékba hozott édességeket (Pilóta keksz, Balaton szelet, Negro). Nagyon ízlett nekik! Majd Romanie-nak segítettem elkészíteni a vacsorát, egy tipikus breton ételt, még beszélgettünk egy kicsit, majd fürdés, lefekvés. Nagyon élvezetesen telt az első hetem Franciaországban! Alig várom a következőt!
Horváth Tifani