„REFISEK” AZ ALPOKBAN

„REFISEK” AZ ALPOKBAN

Az idei tanévben is nagy sikert aratott az intézményünkből jelentkező tanulóink körében az osztrák-olasz határon fekvő nassfeldi Sítábor. A 2020. január 22-27. között lebonyolított alpesi táborban 17 diákunk közül kilenc tanuló kezdőként vágott bele a síelés rejtelmeibe.

A kiváló minőségű havon minden diákunk a tudásának megfelelő erősségű csoportban és pályán síelhetett. Az oktatás folyamatát tapasztalt síoktatók, pedagógusok koordinálták.

Szállásunk egy öt éve felépített modern szállodában volt, ahol a pihenés mellett a közösségi helységekben tanulóink aktív kikapcsolódására is lehetőség nyílt.

Iskolánk két 9. évfolyamos tanulója így látta síeléssel eltöltött napjainkat:

Baross Kincső, 9.C.: „Én már kicsi korom óta síelek és idén voltam harmadszorra sítáborban. Minden évnek az egyik fénypontja ez a pár nap. Haladóként Nassfeld csodás pályáin síeltem és élveztem a gyönyörű kilátást. Idén is jó közösség alakult ki a rövid idő alatt és vidám hangulatban telt az egész tábor. Reggeltől délutánig síeltünk, délben megálltunk egy Hüttében ebédelni. Mikor visszaértünk a szállásra, megvacsoráztunk. Este beszélgettünk, szórakoztunk, akinek volt kedve szaunázott. A síelés haladóként és kezdőként is nagyon nagy élmény az esésekkel, bénázásokkal együttvéve is. Mindenképp szeretnék jövőre is menni és tovább fejleszteni a sítudásom.”

Veres Ráhel Sára, 9.C.: „Eleinte egyáltalán nem vonzott a sítábor, semmilyen szempontból! Végül viszont 2020-ban életemben először sikerült eljutnom, pár barátommal egyetemben. Nem bántam meg! Nagyszerű harmónia alakult ki az intenzív tanulás és a szórakozás között! Reggel 9-kor kezdtük a síelést, délelőtt még oktatás során jutottunk el az egyre nehezebb pályákra. Délben egy kevés pihenés következett, illetve néhanapján gőzgombóc evés. Szünet után tovább folytattuk a csúszásokat bár már nem tanulással, hanem gyakorlással, természetesen felügyelet mellett! Sajnos négykor zártak a felvonók, tehát már akkor be kellett mennünk a pályákról. Estefelé hatig, amíg a vacsora el nem kezdődött, lehetett szaunázni, és persze szórakozni, biliárdozni, asztaliteniszezni. Napunk fénypontja pedig a tizenegykor való lefekvés volt! Mindenki megkönnyebbült, diákok-kísérők egyaránt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire különleges is tud lenni a hideg! Mindenképpen szeretnék jövőre is menni, illetve tovább fejlődni.”

Remélem diákjaink lelkesedése a jövőben is megmarad, így legközelebb is együtt, talán még népesebb létszámmal nekivágva hódolhatunk kedvelt hobbinknak, a síelésnek.

 

                                                                                                                         Győrvári Gábor