Természettudományos verseny a Refiben

Természettudományos verseny a Refiben

Az idei tanévben is megrendeztük a természettudományos csapatversenyünket, a környező települések iskolái számára. Az előző évekhez hasonlóan a verseny most is két fordulós volt, de fizika kísérletek helyett a gyakorlati megmérettetésen most a robotika kapott szerepet. A csapatok először egy matematika, fizika, kémia és biológia vonatkozású kérdéseket tartalmazó feladatlapokat oldottak meg. A második fordulóban Lego robot programírási verseny volt, ahol a résztvevő csapatok egy rövid ismertető alapján több önálló programot is írtak és mutattak be a zsűrinek.

A csapatok szépen szerepeltek, köszönet érte a felkészítő tanáraiknak is. Jutalmuk „ Memória bővítő csomag” volt. Az első helyezettek: 64 GB, a második helyezettek 32 GB, míg a különdíjas iskola csapatának a tagjai 8 GB-os pendrive-okat kaptak.

A verseny második részében a résztvevők egy nagyon érdekes előadást hallhattak A meteoritok titokzatos világa címmel. Az előadó: A Bakonyi Csillagászati Egyesület vezetője Ivanics Ferenc hozott magával meteoritokat, amelyeket meg lehetett nézni sztereómikroszkóppal is.

A verseny végeredménye

1.      Hely

Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Császár Tamás, Farkas Ábel, Farkas Levente
2.      hely

Pápai Református Kollégium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziuma

Benedek Ágnes Veronika, Márkus Luca, Móricz Hetény Simon
3.      hely

Szent István Római Katolikus Általános Iskola

Herber Nóra, Mátics Lázár, Spreitzer Áron
4.      hely

Szent István Római Katolikus Általános Iskola

Hujter Boglárka, Megyesi Anna, Király Dániel
5. hely. különdíj

Kastély Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Pápakovácsi

Kiss Julianna, Reinitz Szilárd, Zábrák Máté
6.      hely

Vargha Gyula Református Óvoda és Általános Iskola

Kálmán Hanna, Szijártó Kitti, Kálmán Barnabás