Túl vagyunk a három hónapos franciaországi tartózkodásunk felén. Tartalmas napokat tudhatok magam mögött, ugyanis itt, két hetes szünet van. A család sok programot szervez erre a szünidőre,aminek nagyon örülök. Sok szép helyet nézünk, illetve néztünk meg.ilyen például Vannes, a breton hercegek egyik székhelye, vagy a Mont-Saint-Michel, mely a világörökség része. Az időjárás nem mindig kedvező, hiszen itt rengeteg eső esik, és a napokban a szél is nagyon fújt. Van néhány dolog , amihez nehéz hozzászokni. Például az édes reggeli, amely csak croissant-ból és kakaóból áll, illetve, hogy a franciák csak nagyon ritkán esznek levest, az én családom egyáltalán nem, sajtot azonban annál többet. Minden település rendezett és tiszta, és nagyon szép a régi épületeivel, lekövezett utcáival. Mindegyik kis településen látható egy hatalmas, kőből épült, gyönyörű templom, A családommal pedig napról napra közelebb kerülünk egymáshoz, és gyakran tanítunk egymásnak új dolgokat.
Kozma Sàra