A továbbjutók között a refisek az Estöri-ben
Örömmel tesszük közhírré, hogy iskolánknak a Veres Ráhel, Mosonyi Anna, Varga Darina alkotta csapata továbbjutott az Esterházy Magyarország Alapítvány Estöri 2020/2021 című versenyén a középdöntőbe. Felkészítő tanáruk Adorján Zoltán. Az első forduló két részből állt, először online teszten kellett bizonyítani a csapat felkészültségét, majd a 19. század első felét idéző fiktív újságcímlapot kellett készíteni.
A továbbiakban prezentáció és kisfilm készítésével folytatódik a verseny.
Az Esterházy Magyarország Alapítvány célja a tudomány, az oktatás és a kultúra területén a párbeszéd fenntartása, a társadalmi fejlődés aktív előmozdítása, platform teremtése olyan példamutató események számára (kiállítás, konferencia, tanulmányi verseny, stb.), amelyeken a társadalmi és kulturális értékek újító és előremutató szemléletben közvetíthetők.
Az alapítvány által meghirdetett ESTÖRI verseny célja, hogy a tanulók önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével megismerjék Magyarország történelmét, kultúráját és életmódját. Versenyünk teret enged a kreatív fiataloknak, akik tehetségükkel, koruknak megfelelő digitális eszközökkel és saját ismereteikkel oldhatják meg a feladatokat.