Április 11-13. között rendezte a Magyar Tollaslabda Szövetség a Tollaslabda Diákolimpia Országos Döntőjét Cegléden. Mosonyi Péter 8.A osztályos diákunk a „B” kategória IV. korcsoportjának Régiós Döntőjét veretlenül megnyerve kvalifikálta magát a legmagasabb szintű megmérettetésre. Péter az első napon 3 győzelmet szerzett a 4 mérkőzésén. Jó eséllyel várta a vasárnapi folytatást, hiszen játéka folyamatosan javuló tendenciát mutatott. Sajnos a legjobb nyolc között egy szoros összecsapáson maradt alul az elődöntőbe kerülésről döntő mérkőzésen, így a végelszámolásnál az 5. helyen zárt, ami hatalmas teljesítmény egy országos versenyen!
Immár nyolcadik éve veszünk részt a Magyar Labdarúgó Szövetség tömegsport jellegű Grassroots rendezvényén, a Fair Play Cup Középiskolai Labdarúgó Programon. 2025 áprilisában 4 csapattal, összesen 48 diákkal képviseltük iskolánkat a hivatalos versenyengedéllyel nem rendelkező, amatőr státuszú focistákat felvonultató országos labdarúgó sorozaton. Három fiú és egy leány csapatunk becsülettel helyt állt, sőt a „Refi Senior” fantázia nevű gárdánk a vármegyei döntőbe jutott a Pápán megrendezett vármegyei elődöntő megnyerésével. A csapat játékának minősége és hatékonysága már korábban is előrevetítette a kimagasló eredmény lehetőségét, ami aztán később be is igazolódott. A Veszprém Vármegyei Torna Döntőjében veretlenül végeztünk az első helyen. Meggyőző játékkal, 4 győzelemmel, 1 döntetlennel, vereség nélkül, valamint 13 rúgott- és 1 kapott góllal megérdemelten jutottunk az április 28-án Veszprémben megrendezett Régiós Döntőbe. Az Országos Fináléba jutásért 5 megye bajnokai harcoltak egymással, az első két helyezett utazhat a budapesti végjátékra. Sajnos Fortuna itt már elpártolt mellőlünk, hiszen egy nüansszal maradtunk le az ezüstéremről. Pontazonosság esetén a jobb gólarány dönt a továbbjutó kilétéről, balszerencsénkre ebben az összevetésben rosszabbul álltunk, így bronzéremmel zártuk az idei sorozatot. Labdarúgóink sikerének mértékét jelzi az a tény, hogy a 2024/2025-ös tanév Fair Play Cup Labdarúgó Tornájára közel 1000 brigád nevezett az országban, a „Refi Senior” pedig a 40 legjobb csapat közé jutott!
Gratulálunk diákjaink kiváló eredményeihez!