Egyre több különbséget veszek észre a magyar és a francia emberek között. Ők tényleg sokkal optimistábbak, mint mi. Igaz, néha kicsit harciasabbak is… A családok továbbra is nagyon aranyosak. Csak ijesztő belegondolni, hogy az apuka házába jövő héten megyek utoljára. Aztán valószínűleg soha többé. Vagy talán mégis? A két hetes szünet nagyon jól jött. Nyelvtanulás szempontjából is. Sokkal többet fejlődtem akkor, mint előtte, amikor iskolában voltunk. Igaz, Párizsba sajnos nem jutottam el, de így is rengeteg mindent láttam, tapasztaltam. Voltunk az óceánnál, találkoztam Alexis keresztanyukájával, akinek a férje mindig Birgitte-nek hívott, pedig Maxime elmagyarázta neki, hogy mi is a nevem. Nem baj.
Sok mindent tanultam. Például, hogy nem feltétlenül a legnépszerűbb a legszebb. Kirándultunk Rebekával, Marine-nel, és Emília családjával. Aztán vissza kellett menni az iskolába. Furcsa, de kellemes volt megint a lakásban lenni. A suliban többen is megjegyezték, mennyivel jobban megy a nyelv, mint eleinte, és ez kifejezetten jól esett. Talán ezt az utazást legjobban egy szóval tudnám összefoglalni: fantasztikus. Mert az.
