JÓKAI IDÉZETEK
„Kockajáték az élet; a halál nem az, mert azt magunk is adhatjuk magunknak”
„Hát lehetne nemesebb viszontorlás, mint csókkal bosszulni meg a pofont?”
,,Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper.”
˝Amíg nem ismeri az ember a veszélyt, addig az nem létezik.”
„Titkosírás az arc, de annak, aki kulcsát bírja, nyitott könyv”
„A seb nem fáj, mert azon kifoly a vér; de fáj a szégyen, mert az belül marad.”
„A szenvedések álló csillagok, Öröm és remények hulló csillagok˝
„Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél.”
„Az ébrenlét egész való világa nem ér annyit, mint az álom tündérhonában egy pillanat”
„A nevetés már fele út a gyűlölet és a megszeretés között.”
„Az emberi szívben a jó és a rossz indulat egy bölcsőben alszik. Amelyiket ápolják, az nő
meg, és elhagyja testvérét.”
„ Nem az a vér aggódhat, ami kihull, hanem az a gyűlölet, ami kikel belőle.”
,,Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.”
,,Esni csak lefelé lehet, felfelé soha.”
,,A gyanú szemének homály kell és sötétség, mint a bagoly szemének; az a világosságban
nem jól lát.”
,,A hallgatás és a nem szólás két különböző dolog”
„Minden élet titkának megfejtője a halál.”
,,A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.”
„Az emlékezet a leghosszabb betegség, mert annak az idő a gyógyszere.”
„Hogy volnánk mi szegény emberek, mikor nekem itt vagy te; teneked meg itt vagyok én?!”
,,Egy könnyező szem annyit csinál, ahány belenéz.”
,,A könyv egy csodálatos utazás a múltba és a jövőbe.”
,,A szerelem olyan, mint a gyöngyvirág: amíg virág, addig éltet, ha gyümölcs lesz belőle,
akkor megöl. Pedig az a gyümölcs: a féltés.”
„Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.”
,,A mondott szó üres beszéd; az érzett szó az igazi.”
„Mikor az éj leszáll s a csillagok feljőnek, mikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a
természet, akkor a végtelen mindenség megnyílik s az ember lelke lát.”