Gyülekezetlátogatás Balatonkenesén

Gyülekezetlátogatás Balatonkenesén

Dec. 1-jén vasárnap iskolánk 10. B osztálya gyülekezetlátogatáson volt a balatonkenesei református templomban. Bollók Gyula, az egyházközség gondnoka beszédett mondott a küldöttség tiszteletére. Mind a 10 diák aktívan közreműködött az istentisztelet első felében tartott műsoros programban. Először az iskolát és az osztályt mutatták be, majd adventhez és karácsonyhoz kapcsolódó énekekkel, novellával, verssel és bibliai idézetekkel köszöntötték az egyházi év kezdetét. Varga Lívia, iskolánk tanára és lelkésze tartotta az igehirdetést. Az istentisztelet úrvacsorával zárult, a helyi lelkészek, Németh Péter és Némethné Sz. Tóth Ildikó közreműködésével. Az utazást az iskola támogatta, a gyülekezet pedig jó hangulatú ebéden látta vendégül a résztvevőket. Balatonkenese nagy szeretettel és ismerősként üdvözölte a Református Kollégiumot, amely az újraindítás óta kb. 30 diákot küldött már Pápára.