Som Lejla iskolánk 12.M osztályos tanulója a nyári szezonban is folytatta a versenyzést kedvenc sportágában, a lovaglásban. A versenyszezont június 7-én Rajkán kezdte, ahol D1 díjlovaglásban 7. helyet ért el. Július 4-én, Lázin a Bakonyalja LAUSZ Bajnokságon szintén D1 díjlovaglásban 6. helyen végzett, ezzel elismerésként egy szalagot kapott, amit az első 6 helyezett érdemel ki. Ráadásul ugyanezen a versenyen nehéz ügyességi kategóriában – amely tartalmaz 4 díjugrató akadályt – a 8. helyet is sikerült megszereznie.

Az utolsó versenyén július 18-án, Győrújbaráton a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Bajnokságon, egy nagyon erős mezőnyben, D1 díjlovaglásban a 10. és nehéz ügyességiben a 7. helyen ért célba. Ezen a napon sikerült az egyéni rekordját is megdöntenie. A versenyek mellett a nyáron részt vett Szekendy Katalin edző és díjlovas bírónő Díjlovas Edzőtáborában, Csornán a Holdfény Lovasudvarban. A versenyévad során Lejla felkészítői Horváth Alexandra és Potyondi Gabriella voltak.

Horváth Gergő 9.B osztályos tanulónk az idei évben szintet lépett motoros pályafutásában. A rendkívül nívós németországi ADAC Bajnokság a Német Autóklub égisze alatt futó motoros és gyorsasági motorsport versenyrendszer, amelyben Európa legtehetségesebb utánpótláskorú versenyzői indulnak. Gergő kiváló teljesítménnyel rukkolt elő első évében, az összetett lista 7. helyén zárta a szezont.

Íme Horváth Gergő szezonértékelő versenyzői összefoglalója:

„Hullámvölgyekkel, értékes tapasztalatokkal és nagyszerű részeredményekkel teli hat versenyhétvége áll mögöttem. Az alábbiakban fordulóról fordulóra mutatom be, hogyan alakult az idei szezonom.

1. forduló: Grevenbroich – A tűzkeresztség

Életem első ADAC versenyén egy rendkívül nehéz, mély homokkal borított és erősen gödrös pálya fogadott.

• 1. futam: Bár a rajt jól sikerült, három komolyabb esés is hátráltatott, így végül a 34. helyen zártam.

• 2. futam: Ismét remekül kaptam el a rajtot, de az első kanyarban egy bukás miatt a mezőny végére kerültem. Innen indítva egy hatalmas felzárkózást, az utolsó helyről egészen a 21. pozícióig küzdöttem előre magam.

2. forduló: Dreetz – Stabilizálódó tempó

A pálya a nyitóhétvégéhez hasonlóan mély, homokos és komoly kihívást jelentő, gödrös nyomvonallal várt minket.

• 1. futam: Kiválóan, a 2. helyről rajtolva végül a 17. pozícióban hoztam be a motort.

• 2. futam: Újabb erős rajtot követően stabil versenyzéssel a 12. helyen értem célba.

• Hétvégi összetett: 12. hely.

3. forduló: Tensfeld – Dagonyázás a homokban

A versenyt megelőző háromnapos folyamatos esőzés miatt a pálya extrém módon felázott; mély, homokos és sártengerré változott nyomvonal fogadott minket. A gyengébb rajtok rányomták a bélyegüket a hétvégére, így az 1. futamban a 23., a 2. futamban pedig a 20. helyen végeztem.

• Hétvégi összetett: 23. hely.

4. forduló: Gaildorf – Áttörés a kedvenc talajon

A kemény talajú pálya kifejezetten feküdt a vezetési stílusomnak, amit a tempóm is hűen tükrözött. Sikerült áttörnöm a gátakat, így végig az élmezőnyben motoroztam.

• 1. futam: 4. hely.

• 2. futam: 6. hely.

• Hétvégi összetett: 5. hely.

5. forduló: Vellahn – Tempó és magabiztosság

Egy vegyes talajú – kemény és homokos szakaszokból álló – pálya várt ránk. A nyomvonal karaktere már a szabadedzéseken nagyon tetszett, ezt bizonyítja, hogy az időmérő edzésen megszereztem az előkelő 3. helyet.

• 1. és 2. futam: Mindkét futamban közepes rajtot vettem, de kiegyensúlyozott, okos versenyzéssel mindkétszer a 6. helyen intett le a kockás zászló.

• Hétvégi összetett: 5. hely.

6. forduló: Fürstlich Drehna – Küzdelem dobogóért az utolsó pillanatig

A szezonzáró futam helyszíne egy klasszikus, mély homokos, gödrökkel és mély nyomokkal tarkított pálya volt. Mindent feltettem egy lapra, és az idei szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottam.

• 1. futam: Remek tempóval a 4. helyen zártam.

• 2. futam: Egy fárasztó csatában a 8. helyet szereztem meg.

• Hétvégi összetett: A 4. helyen végeztem, mindössze 3 ponttal lemaradva a hétvégi dobogóról.

Szezonzáró mérleg: Első ADAC szezonom során rengeteget tanultam a mély homokos pályák kezeléséről, a rajt utáni helyezkedésekről és a mentális állóképességről. A bajnokság eleji nehézségek után a szezon második felében már stabilan az élmezőnyben, a Top 5-ben harcoltam.”

A nemzetközi versenyek mellett Gergő a Magyar Bajnokság 4 futamán is 1. helyezést ért el.

Gratulálunk tanulóink professzionális szintű teljesítményéhez!