Kategória: Híreink
Verseny
Nyári Andrea, tánctagozatos, végzős növendékünk 4. helyezést ért el Németországban, a Modern Szólótánc Európai Bajnokságon. Külön is gratulálunk ahhoz, hogy a bécsi kvalifikációs verseny után saját koreográfiájávalval indult az Európa Bajnokságon, és csupán fél ponntal előzték meg versenytársai.
Dr. Kőrös Endrére emlékeztünk
r. Kőrös Endrére, gimnáziumi tanárra, a Református Nőnevelő Intézet igazgatójára, a Jókai Kör főtitkárára, a holokauszt áldozatára emlékeztek az Ótemplomban munkásságának tisztelői, a református gimnázium tanárai és diákjai, a Jókai Kör tagjai. Dr. Kőrös Endre Nagyváradon született 1872-ben zsidó származású tanító családban. Már fiatalon a református egyház tagja lett, a …
Elsősegélynyújtó verseny
Szeretném megdicsérni a megyei harmadik helyezett csapat tagjait. Szép teljesítmény részükről azért is, mert az öt fős csapatok között négy fővel érték el ezt a sikert. A csapat tagjai: Kiss Milán 10.B csapatkapitány, Márkus Mihály Pál 10.C, Szalai Fanni 11.A, Véber Dominika 11.A A kicsik, hetedikesek becsülettel helyt álltak, remélem …